Brainstorm
Öreg harcos vagyok én már ezen a téren, tökélyre fejlesztettem az önostorozás
képességét. De miért is műveljük ezt magunkkal? Vajon csak mi, vagy az
ellenkező nem is végzi olykor-olykor?
Már kicsi korom óta odafigyelek más emberek érzéseire, erre tanítottak, ebben a
mentalitásban nevelkedtem. Abba inkább ne menjünk bele, hogy ez mennyire
kifizetődő. Gyakran elgondolkoztam rajta, hogy vajon milyen lehet
érzéketlennek, érzelmi autistának lenni. Hogy mennyivel könnyebb lenne az élet.
Mert az, akit nem érdekel, az nem sérül. Viszont aki nem sérül, az nem is érez,
nem szeret igazán, ergo, nem is él igazán.
Az életem irracionálisan nagy részét töltöm agyalással, önmagamban való hiba
kereséssel, teóriák ezreinek gyártásával. A magabiztosság és az árral való
sodródás nekem ismeretlen fogalom, nem tudok ellazulni attól a hatalmas
megfelelési kényszertől, amit valamiért rám ragasztott az élet.
De miből is fejlődik ez ki, és miért burjánzik el annyira? A hiba magunkban
keresendő AS ALWAYS. Ez most a relevánsabbnál is relevánsabb, hiszen az
önmagadban való folytonos hibakeresés a TE hibád! Érti ezt még valaki? Nem baj,
folytatom.
Vegyük a legegyszerűbb példát:
Fiú, lány találkoznak, randiznak, mittudomén. Egyik este sokáig beszélnek, jól
el vannak mindenki boldog. A fiú 23:00-kor azt mondja, megyek, lefekszem
aludni, majd beszélünk. Ziher, hogy a csaj még 1:40 perckor is ott fog ülni
egyedül a sötétben azon agyalva, hogy mi az isten jelent ez? NEM LÉTEZIK, hogy
tényleg álmos, tuti, hogy nem is tetszem neki, nem akar semmit, a majd
beszélünk a leg egyértelműbb és legfinomabb lekoptatás ezt mindenki tudja. Már
meg is írja a levelet, magában lezárja az egészet, benyom 3 kanál nutellát a
konyhakövön és alvás címszó alatt hánykolódik reggelig. A pasi, mit sem sejtve
felébred, megkapja az üzenetet és halványlila fingja nincs róla mi az isten
történt. Mert aludt. Tényleg aludt.
Ez pusztán egy leegyszerűsített sztereotip példája annak, hogy a két ellenkező
nem hogyan működik. De vajon tényleg? Számtalan olyan nő van, aki erre
csuklóból rácáfolna, és nem egy pasi aki a látszat ellenére nagyon is
sensitive.
De akkor, honnan tudhatjuk meg kivel van dolgunk?
A legrosszabb, amit ilyenkor tehetsz, hogy meghallgatod 1000 és 1ember
véleményét a témával kapcsolatban. Ahány ház annyi szokás. És pont ezért, a
végére még sokkal tanácstalanabb leszel, mint voltál! Mert Ők nem Te vagy
(fuckin’ deep) nem úgy gondolkodnak, nem úgy éreznek, és nem úgy viselkednek.
Nem azt mondom, hogy nem fogadhatod meg valaki hozzád közel álló személy
tanácsát, de úgyis azt fogod csinálni, amit Te abban az adott helyzetben jónak
látsz. És ha az faszság, akkor ez van, ez is Te vagy, valamiből tanulnod kell.
Senki nem tudhatja a megoldást a benned lezajló vihar lecsillapítására, mert Te
voltál ott, Te, és csakis Te tudod egyedül mire vágysz.
Tehát leegyszerűsítve, tégy, ahogy jónak látod, dőlj hátra, nyugodj le, lesz,
ami lesz. Ezt kéne tenni nem? Ezt szoktuk csinálni? HOGYISNE.
A második pont, a lelki segélyt nyújtó idézetek. Mondanom sem kell, hogy
mindenkinek van egy ilyen és ehhez hasonló mantrája:
„Minden okkal történik.” vs. „Ha egy bizonyos dolgon való gondolkozásba túl sok
energiát fektetsz, azt bevonzod, legyen szó jó, vagy esetleg rossz dologról.”
„Sodródj az árral.” vs. „Vedd kezedbe az irányítást.”
„Ami nem megy, azt nem kell erőltetni.” vs. „Ha valamire vágysz, azért küzdj a
végsőkig.”
„Always be yourself, unless you can be a unicorn. Then always be a unicorn.”
Határ a csillagos ég, te meg itt gubbasztasz a földön és azt se tudod, melyikbe
fektesd a hited. Így azért elég nehéz megtalálni a sárga köves utat…
Nem tartom magam szakképzett lélekbúvárnak, de azt tudom, hogy túl sokáig
alakítottam úgy életem minden egyes napját, hogy az első sorban másnak jó
legyen. Nem nekem. Másnak. Hogy megfeleljek. Mikor erre ráeszméltem abba
hagytam. Már nem félek lemondani egy programot mindenféle nyomós érv nélkül. Már
nem érdekel, mit gondolnak rólam az utcán, hogy miért nincs rajtam néha smink,
vagy miért viselkedem infantilisen. De azt még mindig nem sikerült tudatosítani
magamban, hogy igenis értékes vagyok. Akkor is, ha hibázom vagy rossz a kedvem.
És amíg én nem szeretem magam, hogyan várhatnám el ugyanezt mástól?
Ha lehetne három kívánságom, türelmet, önbizalmat és kitartást kívánnék
magamnak. (Még akkor is, ha eddig azt mondtam 3 kívánságból egy tuti az lenne,
soha többé ne kelljen gyantáztatni.)De mivel nincsen, marad a jól bevált tanulás.
És a harmadik pont..
„Olyan vagyok, mint mindenki: úgy látom a dolgokat, ahogyan szeretném, hogy
történjenek, nem úgy, ahogyan valójában történnek.”
- Paulo Coelho: Az alkimista
Hogy ez pozitív vagy negatív.. Azt már mentalitása és mantrája válogatja.
Merci
